Nagy Ilona vagyok, magyar nyelv és irodalom szakos tanár, szervezetfejlesztő és coach.
Több mint húsz évig tanítottam egy vidéki, állami fenntartású iskolában, ebből hat évet intézményvezetőként dolgoztam.
Az iskola nekem közösség, hivatás és szolgálat is volt egyszerre.
Belépni a zsibongó, kacagó, olykor kétségbeesett gyerekek közé; érezni a menzán készülő káposztás tészta terjengő illatát; látni a gondoskodó, időnként szétfeszülő, de elhivatott kollégák arcát — ez egy zsigerekbe beépülő életélmény.
És mindezt átélni: érdemes.
Sokszor úgy érzem, az elmúlt évek polarizált világa elfeledtette velünk, hogy nem a címke tesz minket kereszténnyé, hanem az, ahogyan jelen vagyunk – a munkánkban, az emberségünkben, a figyelmünkben.
A hit számomra az, ahogyan önmagamat látom, ahogyan önmagamat megélem, és ahogyan a világhoz kapcsolódom.
Szeretném, ha ezt valamennyi közösségben biztonsággal élhetnénk meg újra.
Jelenleg szervezetfejlesztőként és coachként sokat dolgozom iskolákkal.
Hiszek abban, hogy a tanárság nemcsak szakma, hanem emberi út. A tanár akkor tud teljes lenni, ha mellette állunk – nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. A pedagógus támogatása számomra azt jelenti, hogy meghalljuk egymást, közelebb kerülünk, és jelen vagyunk – az életünkben, a kapcsolatainkban, a hivatásunkban.
A Küldetéshez kapcsolódni kiváló lehetőség arra, hogy a pedagógusokra ismét egy közösségként tekintsünk, függetlenül attól, ki hol él, hol tanít, vagy milyen szakterületen dolgozik.
Hiszem, hogy tanárnak lenni jó.
Szeretném őket támogatni — hogy ne felejtsük el: a tanár a személyiségével dolgozik, és jelenléte önmagában is formálja a világot.
